„A
lélek nem úri huncutság! Minden élőnek és élettelennek
biztosítani kell a lélekhez való jogot! A lelket meg nem
ölhetik! Ezt, vagyis a világ elesett, hátrányos
helyzetű dolgainak, egykori és mai élőlényeinek
fellelkesítését, rehabilitációját, az ember, tárgy és múlt
eldobhatóságának tagadását tűzte zászlajára Szurcsik
mester egyszemélyes, nemes lélektani, lélekjogi mozgalma...
Igaz lelkemre mondom: Szurcsik mester nem lélekkufár s nem
is lélekidomár; lelkére veszi ő a holt és eleven
hazajáró és kimaradó lelkek, a jótét és gonosz, a
művész, a rabszolga és mimózalelkek sorsát. Kiteszi
értük a lelkét, a lelkét is odaadná értük, lelket önt és
ver beléjük és tartja bennük a lelket. Lelkekbe markol és
lelkekbe lát, s mindezt szívvel-lélekkel.”
(Császár
László: Lélekfoszlányok, avagy lélekleltár a
lélektárban)